Galéria / Mediterrán ház
Galéria / Mediterrán ház
Megbízóm felhívott, nézzem meg mit talált. Nem tudta eldönteni, vegyen, vagy építsen, amikor rátalált a házra. Rögtön megfogta a hangulata. Hívott, segítsek dönteni, hiszen két nagy lányát neveli, de nem akar sokáig egyedül maradni. Szereti a nagy teret, kényelmet, a romantikus eleganciát.Spanyolországban járba megkedvelte a hasomló bútorokat, és a ház is adta ezt a lehetőséget.
Az előtérbe bekúszik a külső terméskő burkolat. Ládapad és szekrény rejti el a kabátot, és cipőt.
A közlekedő és konyha közös légterű, így nagyobb vendégseregnél sem kell szorongani.
A konyha pultja terméskővel rejti el a főzéssel járó rendezetlenséget. Az épített pult, tűzhely és elszívó igazi vidéki stílust áraszt, amihez az íves abalk is hozzájárul. A székek kovácsoltvas fabetéttel. az asztallap fakeretben üveglap. A láb azonos szílust követ a székekkel. A wc-ből kamra lesz, a kamrából pedig mivel déli fekvés nem kedvező, gardrób válik.
A nappali fala fehér, a kanapé mögött terméskővel berakva. A bútor vörösbe hajló sötét barna. A kárpit narancsvörös, a sötétítő bársonyos, selymes mélyvörös, az átlátszó függöny aranybarna, szinte teljesen áttetsző. A mennyezet pótgerendái műanyag ellenére a megszólalásig hasonlat az eredetire.
A kandalló étoldalas. Mögötte a feljáró lépcsője járótéglával van kirakva, korlátot vastag kötél helyettesíti.
A kémény után falfülke könyveknek, tárgyaknak.
Az emeleten három szoba. Az anya hálószobája baldachinos kovácsoltvas ágy, a selymes függöny redőzve hull alá. A fürdőszoba a háló része. Romantikus lábas kád áll középen. Körötte minden csendes, és meghitt.
A lányok közös gardróbot kaptak, az anyjuktól külön. Mindkét szobából be lehet lépni.
A fiatalabb kérésére látszanak a gerendák. Kovácsoltvas ágya vidám csíkos takarót kapott.
Az asztalka fedele tárolót rejt. A földön négyszögletes matracok a barátokra várnak. A tetősík alatt a parapet magasságáig polcok és íróasztal, melyet nappal a tetőablak világít meg.